Oldalak

2016. március 22., kedd

101x Balogh Éva és Baranyai Zsuzsanna

Az előző nap nem sikerült riportálnunk de ezt ma bepótoltuk, és olyan híreket hoztunk el nektek, amire nem is gondoltatok volna. De sikerült lerántani a leplet, nem lepődtünk meg, mert tudtuk is és éreztük is, hogy ez több lesz, mint amire gondoltunk volna.


Az óra első felében visszatekintettek az előző napi munkára.
Mindenkinek a telefont el kellett tenni, mert az ismertető tanárok nem szerették volna, ha a program közben telefonoznának a diákok.
Mindenkinek dolgoznia kellett, a program elején kiosztották a papírlapot és mindenkinek jegyzetelnie kellett, vagy csak leírni a véleményüket erről még nem tudunk pontos választ adni.
A videó megnézése után a diákok kérdéseket írnak a filmről kapcsolatosan, és ezeket felteszik a tanárainknak.
A tegnapi munkát nem tudták be fejezni, mert nagy terjedelmű ezért ma folytatták a tegnapi befejezetlen munkát.
Az általános műveltségről beszélgetett az ismertető tanár a diákokkal.
Az emberiség történetéről egy ismertető videót néztünk a nap első felében.
Először egy két perces videót néztünk meg, hogy valamennyi fogalmuk legyen, mit is fognak csinálni.
A videó elképesztő volt, ebből a két percből megtudtuk, hogy miről is lesz szó: az emberiségnek, a csomópontjainak történeteit vizsgálják, és rövid videókkal színesítették programjaikat.
A házi feladat a bakancslista volt! A diákok fejbe elgondolkodtak a bakancs listájukról, de le kellet volna írniuk, hogy a lapot beszedjék a tanárnők.
A programon részt vett diákok csapatba dolgoznak és a kérdéseket és a szöveget, amit írtak megbeszélik egymás között.
Személyes véleményem szerint NAGYON érdekes és kíváncsiságot gerjesztő témáról beszélnek ami felkeltené sok embernek az érdeklődését.

Holnap is friss hírekkel állunk elő, mivel mi vagyunk a VIP News, lájkoljatok minket, kövesetek facebookon és instagrammon J

insta nevünk: astab2016

VIP News ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése