Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: slow fast. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: slow fast. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 22., kedd

Totális kiégés

Ma szerencsésen megérkezett a Slow Fast csapat külsős vendége, Krajcsó Nelli, aki a Slow Budapest vezetője. Az előadása elején arról beszélt, hogy miért és hova rohanunk napjainkban, és vajon mennyire tesz ez jót nekünk. 



Különböző projekteken dolgoznak, mostanában idejük nagy részét a fotóprojektre fordítják. Elmesélte, hogy mikor a reklámszakmában dolgozott, Ő is a kiégés áldozata lett. Ez sok mindenkinél könnyen előfordulhat, hiszen sokat dolgozunk, tanulunk, ami sok stresszel jár, egyre fáradtabbak leszünk, nagyon érzékennyé válhatunk, illetve könnyen előfordulhatnak dühkitörések is. Véleménye szerint a kiegyensúlyozott életre kellene törekednie minden embernek. 

Csapatának fő célja, hogy a nagyvárosok mindennapi pörgős, gyors életét lelassítsa, hogy az emberek megálljanak egy percre gondolkozni, körül nézni maguk körül. Fontos, hogy a mai kilátástalan világban meglássuk az élet apró szépségeit. 




Magára hagyott diákok

A Slow Fast Neked 100? csoport tegnap több programot is tervezett, ezek közül valami megvalósult, valami nem.

Megismerték a fast food egészségtelen ételeit, belekóstoltak a marketing fogásaiba. Megtudták, hogy milyen eszközöket szükséges használniuk ahhoz, hogy minél sikeresebben eladják a különböző termékeket.

Egy farm látogatását tervezték Dányon, ám a sors közbeszólt, ugyanis lekésték a buszt. Két diák hiába várta őket a farmon, magukra maradtak. Úgy néz ki, túl komolyan vették a projektjüket, hisz ők maguk is lelassultak.