Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Unicum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Unicum. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 23., szerda

Az Unicum gyárban jártak!:)


A mai napon a hungarikumok kedvelőinél jártunk és megkérdeztük őket hogyan éreztek magukat a tegnapi napon. Tapasztalataink szerint mindenki jól érezte magát, habár még mindig fájó pont a kóstoló hiánya. Mindenféleképpen ez a gyári látogatás volt a projektfeladat hetének fénypontja. Nyilatkozott nekünk két résztvevő is Z. Marci illetve, H. Bianca. Mindketten pozitív beszámolót adtak nekünk, sőt pár képpel is megajándékoztak minket!:)

Kövessetek minket Instagramon és Facebookon

2016. március 21., hétfő

Megoszlott a vélemény

A témahét első napján megoszlott a vélemény a Hungarikumokkal foglalkozó projektfoglalkozásról. Elsholtzné tanárnő szerint a gyerekek élvezik, s számukra érdekes a feladat. A  Diákok véleménye már az első napon megoszlott, voltak akik élvezettel vettek részt az első napon, mások viszont nem igazán élvezték a projektfoglalkozást. Az arcukat nem vállaló diákok azt mondták, unalmas és egyáltalán nem érdekli őket, sőt szerintük inkább a szünetet kellene hosszabbítani. Mások viszont itt is kihozzák a helyzet maximumát és jól érzik magukat.


Vannak akik tényleg élvezik, valósággal istenítik eme projektet és örülnek ennek a témahétnek. Reméljük a későbbiekben társaikat is erre a magatartásra fogják ösztönözni.:)